Ugrás a lényegre

Túlforgalmazás, mérési anomáliák

· Egy perc olvasmány

Többen jeleztétek, hogy a netwatcher által mutatott érték eltér a valós forgalomtól. És néhány Gb-tal a határ látszólagos elérése előtt kitiltódtok.

Az anomália abból következik, hogy jelenleg két rendszer működik az egy helyett, ugyanis: Fejlesztés alatt van a következő verziós rendszer, melynek az adminisztrációs és mérési része már működik, így átvette, a kissé bugos, jelenleg a felhasználók által is elérhető változattól a tiltás feladatát. Ehhez még el kell készítenünk a webes lekérdező felületet, amelyen dolgozunk. Így a működő rendszerben tapasztalható mérési eltéréseket az új felület megnyitásáig kérlek vegyétek figyelembe, ahogy időnk engedi, fejlesztünk és remélhetőleg záros határidőn belül el fogunk készülni. Végül egy általános jó tanács, mivel a hálózati szabályzatban foglaltak szerint tilos a p2p fájlcserélő alkalmazások használata, így erre kérlek figyelj oda, hogy bármiféle (akar jogos) kitiltással kapcsolatos felülvizsgálat implikálja a hálózaton érvényes szabályzat betartatását is.

Szép napot!