Röviden szeretném bemutatni a Game-Dev fejlesztés alatt álló, Warlock nevű, játékában implementált lávát. A játékban varázslók harcolnak egymással egy lávával körülvett területen, ahol a láva terjed, ezzel szűkítve azt a területet, amelyben nem sérülnek a játékosok. A Warlock felülnézetes, 2D játék. Eredetileg XNA 4.0 keretrendszerre épült, a grafikai profil pedig “Reach” volt, ugyanis cél volt, hogy mindegyikünk számítógépén fusson. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb shader model 2.0 volt használható, amely erősen korlátozott. A korlátozás a használható utasítások halmazát szűkíti, és nem enged adott mennyiségnél több utasítást használni egy shaderben (pontos értékekért az MSDN-es leírás itt található: link).
22 poszt a "Blog" címkével
Összes címke megtekintése15 éves a Google

Alhálókra (VLAN-okra) bontás
2013 nyarán és szeptemberének elején az eddigi egy nagy hálózatot (VLAN-t) több kisebbre bontottuk fel.
Szerverhelyiségek klimatizálása
Mint azt tudjátok, a hálófelújítás során a hat rendező helyiséget (RACK) is klimatizálnunk kell, ennek kapcsán merült fel bennem a cikk gondolata.
Samsung Windows 8 Tablet
A következő cikkben szeretnék bemutatni egy Samsung (Nem a linkelt, de nagyban hasonlít rá) prototípust, illetve a rajta található Windows 8 operációs rendszert. Nem egy review-t szeretnék írni, hanem sokkal inkább egy ,,élménybeszámolót”, megmutatni, hogy egy átlag felhasználó számára mit tud nyújtani egy ilyen masina.
ANR, avagy a programozó lustasága
Ha Androidot futattó telefonotok van bizonyára sokan találkoztatok már az ANR (Application Not Responding) jelenséggel. Ezt az üzenetet akkor írja ki a rendszer, ha a felhasználónak több, mint 5 másodpercet kell várnia arra, hogy az aktuálisan futó program feldolgozza az inputot. Ennek a folyamatnak a megértéséhez azonban egy kicsit részletesebben is meg kell ismerni az Android működését.
PowerDNS SCH módra
Lassan egy éve a World IPv6 Day-nek. Akkor egy napra a világ top weboldalai és internetszolgáltatója, beleértve a Google-t, Facebook-ot, Yahoo!-t és még több, mint 1000 más résztvevőt is összefogtak és együtt egy napra elérhetővé tették szolgáltatásaikat IPv6-on. Hogy miért is kellett ez? 1995-ben elkészült az RFC-je, 1996-ban implementálta a Linux, pár évvel később a kommerciális vállalatok is megtették. 2011-ben az IANA kiosztotta az utolsó /8-as blokkokat is az IPv4-es címtartományból, így már ideje volt valamit tenni az IPv6 elterjedése érdekében.
Több PHP verzió IIS-en
IIS7.5 PHP Fast-CGI
Ebben a cikkben szeretném megmutatni, hogy hogyan kell PHP-t telepíteni Windows-os környezetben, IIS7.5-ös web-kiszolgálóra. A nagyobb biztonság, sebesség és stabilitás érdekében szeretnénk FastCGI-vel futtatni a PHP-t. A PHP non-thread-safe verzióját fogjuk használni, hogy miért ezt használjuk, és miért épp FastCGI-t, erről bővebben itt olvashatsz.
Néhány JavaScript best practice egy egyszerű időzítőn keresztül
JavaScript esetében is fontos szerepe van az időzítésnek, gyakran kell bizonyos időközönként elvégezni tevékenységeket, vagy bizonyos időkésleltetéssel dolgozni (tipikus eset animációk készítése). Ehhez két függvény áll rendelkezésre, a setTimeout és a setInterval, ezek azonban csak alapvető funkciót biztosítanak, ráadásul egyáltalán nem objektum-orientált megközelítésűek. Emiatt készítettem egy nagyon egyszerű Timer objektumot, amin keresztül ráadásul be tudok mutatni nektek néhány JavaScript best practice-t.